Binder István azt mondta, hogy a kimutatás az átláthatóságot és a versenyt is erősíteni fogja, hiszen az ügyfél kiadásai ismeretében akár olcsóbb lehetőségek után is nézhet.

Magyarországon évente mintegy kétezren váltanak bankot anyagi okok miatt, ezután azonban előfordulhat, hogy jóval többen fognak – vélekedett. Hozzátette: a magyar banki költségek nem alacsonyak, ha valaki nem a bankolási szokásainak megfelelő számlát vezet, sokat fizethet a szolgáltatásokért.

A szóvivő felhívta a figyelmet az egyszerűsített bankváltás lehetőségére, amellyel 13 munkanap alatt át lehet menni egy másik bankhoz. Ehhez mindössze be kell jelenteni az új banknál a szándékot, és meg kell adni nekik a régi bankszámla adatait – ismertette.

A kimutatást postai vagy elektronikus úton kapják meg az ügyfelek, az idei után pedig minden év elején részletes éves kimutatást küldenek majd a bankok.