A korábbi évekhez hasonlóan a 2018/2019. tanévben is pályázatot hirdet a Komáromi Szociális Közalapítvány középiskolában nappali tagozaton tanuló, valamint az ország bármely felsőoktatási intézményében nappali tagozatos komáromi fiataloknak.

Az ösztöndíjra azok a tanulók pályázhatnak, akik középiskolai eredményük legalább 4,4, magatartásának minősítése legalább „jó”, és közepesnél rosszabb jegye nincsen a bizonyítványában, valamint családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 70 ezer forintot. Továbbá az ország bármely felsőoktatási intézményében nappali tagozaton tanuló diák, akinek tanulmányi eredménye legalább 4-es, és családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem több 70 ezer forintnál.

A támogatást 10 hónapon keresztül kapják az eredményes pályázók, ha azonban a féléves eredményük nem éri el az előzőleg meghatározott átlagot, akkor az összeg folyósítása megszűnik.

Az elsőéves főiskolai és egyetemi hallgatók a sikeres felvételi értesítés alapján pályázhatnak. Esetükben a támogatás csak a második félévtől lehetséges, mivel a félévi teljesítmény alapján dönt a kuratórium annak folyósításáról.

A pályázatokról a Komáromi Szociális Közalapítvány kuratóriuma dönt, amely az eredményről október 31-ig értesíti az érintetteket. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatala Intézményi- és Pályázati Osztályán személyesen lehet benyújtani szeptember 15-ig.