A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.
 
Azt írták: a Kárpáteurópa Utazási Iroda 2008-ban szervezett először vonatos utazást a csíksomlyói búcsúba, 2010 óta pedig már két zarándokvonatot küld Csíksomlyóra.
 
Ismertették: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt, "össznemzeti zarándokvonatként" indul Erdély felé.
 
A zarándokok a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget követően, Kalotaszegen át érkeznek Székelyföldre.
 
A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak.
 
Az ezeréves határról visszajövet a Csíksomlyó Expressz zarándokai részt vesznek Gyimesközéplokon a Pünkösdi Forgatag nevű magyar-székely-csángó találkozón, és itt megemlékeznek a 100 éve aláírt trianoni békediktátumról.
 
A zarándokok ezután átadják a Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára gyűjtött adományaikat.
 
A programot Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes koncertje zárja - tették hozzá.
 
A két vonaton - az előző évekhez hasonlóan - 1100 zarándok utazik majd. A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz kocsijaiban hangosítás van, és a vonaton utazó idegenvezetők folyamatosan tájékoztatják majd a zarándokokat a látnivalókról. A vonton büfékocsi működik, ahol autentikus magyar népzenét játszó zenekar szórakoztatja az utasokat - olvasható a közleményben.
 
Székelyföldön 200 házigazda várja a vendégeket.
 
A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes - tették hozzá.
 
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján  Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.