Tavaly év végén kezdődött el a Rüdiger-tó mellett annak a 200 méteres rekortán borítású futókörnek a kialakítása, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatott. Az önkormányzat emellett azonban még egy kültéri sportparkra is pályázott és nyert.

„A rekortán futókör már korábban elkészült, a szabadtéri kondipark támogatási szerződését pedig a napokban aláírjuk” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila. A polgármester hozzátette: ha a benyújtott tender nem kapott volna támogatást, akkor abban az esetben az önkormányzat saját forrásból valósította volna meg a beruházást.

A Rüdiger-tó délnyugati sarkában lévő füves futballpálya helyén valósítja meg a városvezetés a kültéri sportparkot, a futókörön belüli részen. A tervek szerint egy gumiborítású, 150 négyzetméteres, tizenöt eszközzel felszerelt sportpark épülne. Egyebek között párhuzamos korláttal, húzódzkodásra és tolódzkodásra alkalmas szerrel, valamint létramászásra, lépcsőzésre és függeszkedésre is lenne lehetőségük a sportolni vágyóknak.

„Ha minden jól alakul, akkor már idén, de legkésőbb jövő tavasszal elkészülhet a kondipark” – emelte ki a polgármester.