Heves és Komárom-Esztergom megyében, valamint Dél-Békésben 20-30 százalékkal korrigálták lejjebb az előrejelzéseket, míg Hajdú-Biharban 10-20 százalékos visszaesést várnak - nyilatkozta a gazdasági napilapnak Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tanácsosa.
    
A búza aratásakor még abban reménykedtek, hogy mivel látszólag megfelelő időben kapott csapadékot a kukorica és a napraforgó is, kifejezetten jó hozamok lesznek. Az augusztusi aszály azonban 4-8 százalékkal csökkenthette a termésmennyiséget. A MOSZ közepes, kevéssel 7 millió tonna feletti termésre számít.