Az elmúlt hétvégén 1-1-es döntetlent ért el a Komárom VSE csapata Nagykanizsán, azonban végig benne volt a vendég győzelem a játékban, de csupán egy pontot sikerült elhoznia a Zala megyei együttestől az újonc gárdának.

Bozsik Péter a mérkőzésről annyit mondott: ha úgy vesszük, hogy egy frissen feljutó csapat döntetlent ér el idegenben, az jó, viszont a játék képe alapján benne volt a vendéggyőzelem a levegőben.

A Komáromban futballozó Göblyös Dániel Tamás sérülése beárnyékolta a találkozót, hiszen a második félidő elején keresztszalag szakadást szenvedett, így rá az elkövetkező időszakban nem számíthat Bozsik Péter, mivel csaknem hat hónapos kihagyással számol a csapat.

Vasárnap a Sárvár FC együttesét fogadja a Komárom hazai pályán. A Vas megyei csapat hullámzóan teljesít az idei bajnokságban, hiszen két győzelemmel, öt döntetlennel és négy vereséggel csupán a tabella 13. helyén tanyázik a tizenhatos mezőnyben.

A komáromi tréner úgy fogalmazott, hogy egy védekezésre koncentráló gárda érkezik hétvégén Komáromba, amely okozhat meglepetéseket.

„A hét elején volt két szabad napja a fiúknak, bízom benne, hogy sikerült felfrissülniük. Úgy gondolom, hogy fejben kell összeszednünk magunkat, koncentráltan kell játszanunk a találkozón és akkor nem lehet probléma. Remélem sikerült itthon tartanunk a három pontot” – emelte ki Bozsik Péter.

A mérkőzés vasárnap 13 óra 30 perckor kezdődik a Molaj Sporttelepen. A találkozóra most is ingyenes a belépés.