Szombaton hazai pályán fogadta a Koppánymonostor SE csapatát a Komárom–Esztergom megyei elsőosztályú labdarúgó bajnokság 17. fordulójában a Komárom VSE gárdája a Czibor Zoltán Sporttelepen.

A koppánymonostori együttes masszív védekezésre állt be a mérkőzés első percétől kezdve, melyet csak nehezen tudott feltörni az éllovas Komárom. A hazai csapat töretlenül ment előre és sorra alakította ki a helyzeteket. A mérkőzés nagy része a vendégek kapuja előtt zajlott. A 15. percben kezdődött el a gólgyártás Solymos Zoltánnak köszönhetően, aki aztán négy gólig meg sem állt. Mellette Végh Bence fejjel talált be és az új igazolás Kenesei Krisztián is jól szállt be csereként a mérkőzésbe, aki egy góllal, egy gólpasszal és egy kiharcolt tizenegyessel járult hozzá a hazai gárda győzelemhez.

„Egy picit nehezen indultunk el. Sajnos lehetett látni a fiúkon, hogy más egy tétmeccs, mint egy edzőmérkőzés, még akkor is, ha esélyesnek számít a csapatunk. Aztán szépen lassan azért felvettük a játék ritmusát és felőröltük az ellenfelünket, ha lehet ilyen mondani. Az első félidő annyira nem tetszett, de a második játékrész már rendbe volt” – mondta el a mérkőzés után a Helyi Híradóknak Bozsik Péter, a komáromiak vezetőedzője.

Vigh László a koppánymonostoriak trénere elmondta, hogy büszke az együttesére, hiszen sokáig jól tartották magukat.

„Nem csüggedünk, megyünk és dolgozunk tovább keményen. Azt gondolom, hogy ki kell hozni a fiúkból a maximumot. Sok fiatal srác van a csapatban, nekik még bele kell szokniuk a felnőtt fociba. Szerencsére jó létszámmal edzünk és bízom benne, hogy ez meghozza eredményét majd a bajnokság további részében” – emelte ki Végh László.