Évek óta hagyomány Komáromban a Pedagógusok három nemzedékének találkozója, amelyen az intézmények óvónői, tanítói és tanára előtt tiszteleg a város. A csütörtöki ünnepség lehetőséget biztosított arra is, hogy a városvezetés köszöntse a nyugdíjba vonuló és a jubiláló díszdiplomás pedagógusokat, valamint azokat a fiatalokat, akik a pedagógusi pályát választották hivatásul. A város elöljárói mellett az eseményen részt vett Hamrák Zsófia képviselő, valamint Udvardyné Mühlenkampf Erika is, aki köszöntötte a pályakezdő fiatalokat.

A Komáromi Jókai Mór Gimnázium igazgatója beszédében a harminc évvel ezelőtti és a jelen kor friss diplomások esküjét hasonlította össze.

„Aki igazán pedagógus volt akkor is, akinek ez a hivatás volt akkor is az élete, és a gyermekek, tanulók szeretete fűtötte, azok számára a korábbi szöveg csak egy felmondandó szöveg, egy papír volt a sok közül” – emelte ki Udvardyné Mühlenkampf Erika.

Ebben a tanévben összesen tizenegyen kezdték meg óvónői, tanítói, tanári pályájukat valamelyik komáromi intézményben, tizenkettő pedagógus vonult nyugdíjba, valamint négy arany-, és egy gyémántdiplomát adott át Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester.

Aranydiplomásként köszöntötték Borbély Györgynét, Csordás Árpádot, Harmatné Nagy Erzsébetet és Kötcsei Gabriellát, valamint gyémántdiplomásként pedig Zigó Gizella Teréziát, aki hatvan szerezte meg óvónői diplomáját.

Az ünnepségen Bereznai Bernadett 9. osztályos tanuló verssel, valamint az Egressy Béni Művészeti Iskola tanulói zenés műsorral közreműködtek.