Hétfőn a Városháza dísztermében szakmai egyeztető tanácskozás tartottak, ahol hivatalosan is megtörtént az új Duna-híd hazai munkaterületének átadása.

Az egyeztető fórum elején Molnár Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket, valamint köszönetét fejezte ki a kormányzatnak és mindenkinek, aki részt vett az átkelő megépítésének szakmai előkészítési munkáiban.

„A híd óriási fellendülést hozhat a város életében. A következő évek, évtizedek minden bizonnyal az északi szomszédunk felé mutató gazdasági, turisztikai és társadalmi kapcsolatok erősödéséről fognak szólni a hídnak köszönhetően” – emelte ki beszédében Molnár Attila polgármester.

A kétszer egysávos híd 2019 év végére készülhet el a meglévő vasúti hídtól 170 méterre, az Erzsébet-hídtól pedig 2,8 kilométerre. A 600 méter hosszú átkelőn nemcsak járdát, hanem kerékpárutat is kialakít a beruházó, a közvilágítás mellett pedig díszkivilágítást is kap. Hozzá kapcsolódóan a magyar oldalon egy 1,3 kilométer hosszú út is kiépül, csatlakozva a komáromi déli elkerülőhöz. Ezen a szakaszon még két körforgalom és két kisebb híd is épül, az egyik az ipartelepi kerékpárút, a másik a Koppány vezér út felett.

A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Szlovák Közútkezelő Társaság beruházásban valósul meg, uniós, szlovák és hazai forrás felhasználásával.