Húsz éves fennállását ünnepelte a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda pénteken a Jézus Szíve plébániatemplomban, ahol Veres András a győri egyházmegye főpásztora tartott ünnepi szentmisét. Az eseményen részt vett többek között Turi Bálint alpolgármester, Molnárné Taár Izabella a járási hivatal vezetője, Bros Gergely komáromi, valamint Milus Ferenc szőnyi és Simonics Péter  tárkányi plébános, emellett az intézmény jelenlegi és egykori diákjai és tanárai.

A győri megyéspüspök az ünnepi szentmisén elmondta, hogy meg kell tanulnunk életünk folyamán kérni, melyhez alázat kell, de hálát is kell adni, megköszönni mindazt, ami jó.

„Hálát adni és kérni jöttünk ma össze, hiszen ennek az iskolának a léte kapcsán sok-sok embernek tartozunk köszönettel” – emelte ki Veres András.

Hálát adtak az elmúlt húsz évért Szent Imrések
 

 

Bros Gergely helyi plébános a szentmise végén köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a szentmisén részt vettek.

Romhányi Péter az intézmény jelenlegi vezetője Peredi Ágotát köszöntötte, aki 19 éven keresztül, 2016-ig vezette az iskolát és óvodát. Odaadó és kitartó munkájának elismerésül pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának Pedagógus Szolgálati Emlékérmét adta át részére.

Az ünnepség folytatásában közreműködtek az intézmény óvodásai, valamint jelenlegi és egykori diákjai is.

1997. szeptember elsején kapta a Szent Imre Katolikus Általános Iskola nevet az intézmény, melyet a Győri Egyházmegyei Hatóság alapított. 2002-től óvodai résszel bővült az iskola, ezért a neve is módosult, akkor a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda nevet kapta. Ebben az időszakban újult meg az épület, hogy a növekvő létszám esetén még több gyermeket tudjanak fogadni. Az iskolában máig fontosnak tartják a néphagyományok ápolását és a kultúra értékeinek átadását a gyerekeknek.