Hazai környezetben fogadja szombaton a Komárom VSE együttese az FC Esztergom gárdáját a Komárom-Esztergom megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 6. fordulójában. Az eddig veretlen Komáromnak több játékost is nélkülöznie kell a mérkőzésen, mivel sok a sérült és lesz hiányzó is a csapatban.

Bozsik Péter a Helyi Híradóknak kifejtette: térdsérüléssel küzd Szabó Richárd, akinek felépülése el is húzódik, Bán Roland bokasérülés miatt nem léphet pályára szombaton, Vincze Viktornak pedig egy korábbi térdsérülése jött elő. Mellettük Módi Viktor családi esemény miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést.

Azonban nincs ok az aggodalomra, hiszen a hiányzók ellenére is megyei szinten erős kerettel rendelkezik a Komárom VSE együttese, így Bozsik Péter tudja pótolni a kiesőket.

Győzelemre készül hétvégén a hiányos Komárom
 

 

„A megszokott módon készülünk az Esztergom ellen. Nincs különösebb okom a taktikai változtatásra, hiszen a hazai mérkőzéseinken elég meggyőző játékot mutatnak a fiúk. A sok hiányzó ellenére is győzelemre készülünk” – emelte ki a vezetőedző.

Szombaton 16 órakor kezdődik a MOLAJ Sporttelepen a Komárom VSE – FC Esztergom mérkőzés, melyre a belépés díjtalan.