A Molaj Sporttelepen fogadja vasárnap a tabella ötödik helyén álló Komárom VSE alakulata a Puskás Akadémia FC második csapatát, amely tíz győzelemmel, kilenc döntetlennel és négy vereséggel a táblázat negyedik pozícióját foglalja el jelenleg.

Bozsik Péter vezetőedző úgy fogalmazott a Helyi Híradóknak, hogy tovább tart a gyengébb szériájuk, mint gondolta.

„Hétvégén egy hasonlóan jó csapat érkezik hozzánk, mint két hete az Ajka, amelyet azonban sikerült legyőznünk. Természetesen most is a győzelem a célunk, hiszen a tabella elején szeretnénk végezni a bajnokságban” – tette hozzá a vezetőedző.

„Ha motivált és egységes csapat lép pályára vasárnap, akkor minden esélyünk megvan a győzelemre” – emelte ki Bozsik Péter.

A Molaj Sporttelepen vasárnap 16 óra 30 perckor kezdődik találkozó, amelyet most is ingyenesen tekinthetnek meg a szurkolók.