Részben pályázati, részben pedig saját forrásból épült meg az elmúlt időszakban a Rüdiger tó partján, a 200 méteres rekortán borítású futókör, valamint a mellette található 17 eszközből álló szabadtéri kondipark.

Molnár Attila az eseményen elmondta, hogy Komáromban az elmúlt években számos olyan intézkedés történt, amely az aktív életmódra nevelést sürgeti.

„Megújult több iskola pályája, sikeres a minden komáromi gyermek tanuljon meg úszni program, ma pedig azért vagyunk itt, hogy átadjuk egy újabb fejlesztést” – emelte ki a polgármester. Molnár Attila hozzátette: a kondipark összköltsége 18 millió forint volt, amelyet teljes egészében pályázati forrásból finanszírozott. A futókör 9 millió forintból épült meg, amelynek az 50 százalékát az önkormányzata adta.

Turi Bálint úgy fogalmazott, reméli, hogy minél többen veszik majd igénybe az új szabadtéri sporteszközöket, hiszen a szabad levegőn való sportolás az egészségmegőrzés legeredményesebb módja.

Sporteseménnyel nyílt meg a park, itt rendezték meg ugyanis idén a Jókai Legerősebb Embere versenyét is, amelyen csaknem 30 diák mérte össze erejét és ügyességét az elsőségért.