Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. november 19-én 13 óra 13 pereckor, hogy Oroszlány egyik hétvégi házas övezetében betörés van folyamatban. A járőrök azonnal a megadott címre mentek és adatgyűjtést követően 13 óra 40 perckor már igazoltatták azt a 37 éves és 33 éves oroszlányi férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak. A rendőrök megállapították, hogy a két fő különböző vasanyagot ellopott, amit megtalálták és lefoglaltak. K. Józsefet és B. Károlyt az Oroszlányi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Ellenük lopás vétség miatt indult büntetőeljárás. A két helyi lakos a bűncselekmény elkövetését beismerte. A rendőrség, bíróság elé állítás javaslattal tervezi megküldeni az eljárás ügyiratait az ügyészségnek.