Az élmény – egy közös családi hétvége, utazás – egyértelműen a nyertes ajándék – derül ki a GKI kutatásából.

Amióta az online vásárlás előretört, azóta a kikapcsolódások is szélesebb választékban hozzáférhetők – mondta Madar Norbert, a GKI digitális üzletág vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A fiatalokra jellemző, hogy öntörvényű módon, a saját igényeiket is beleépítve döntenek arról, hogy másnak mit adnak. A 30-40 év körüliek – így leginkább a kisgyermekes családok – , a kívánságlisták mentén próbálják kitalálni, mit vásároljanak gyermekeiknek, a legidősebbeknél pedig látható a generációs szakadék, ez a korosztály ugyanis tanácstalan, így inkább pénz vagy ajándékutalvány mellett teszik le a voksot – mondta Madar Róbert.

A mintegy 2000 fős felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók úgy gondolják: míg a ruházati, műszaki vagy szépségápolási cikk varázsa pár hónap alatt elmúlik, addig egy jól sikerült hétvége emléke tovább él az emberekben.

Hozzátette: a nők sokszor már októberben elkezdenek tervezgetni az ajándékokat illetően, a férfiak pedig inkább halogatnak, és csupán a november végétől kezdődő leárazási hullámban kezdenek el foglalkozni a vásárlással.

Schiffer Mikós stylist, stílusszakértő szerint az ajándékozás maga a stílus. Fontos, hogy vannak kötelező ajándékok is, például kollégáknak, ismerősöknek, a szeretteinknek pedig igyekszünk olyan ajándékot adni, amelynek valóban örül. Úgy vélte, ha meglátunk egy ajándékot, amiről egyik ismerősünk, szerettünk jut eszünkbe, tanácsos megvásárolni azt. A kommerciális világban néha arra is kell gondolni, hogy kik teszik biztonságossá azt, hogy elmehetünk vásárolni – fogalmazott Schiffer Miklós.