Idén valamennyi óvoda udvarát szeretné felújítani a komáromi önkormányzat, amelyre a költségvetésben 120 millió forintot különített el városvezetés. Az udvarok mellett új játékokat is telepítenek a régiek helyére, hogy biztonságos és modern környezetben leljék örömüket a gyerekek az óvodai években.

„Az a feladatunk, hogy megfelelő környezetet és körülményeket biztosítsunk a gyerekeknek az óvodákban” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila. A polgármester hozzátette: a Gesztenyés és a Színes Óvoda udvara már megszépült és új játékokat is kapott, a Csillag és a Kistáltos Óvoda terveit pedig már előkészítették, de valamennyi intézmény udvarfelújítása is idén megvalósulhat.

„Egyre több az újszülött, így az óvodás is városunkban, ezért is kiemelt feladatának tekinti a helyi óvodák fejlesztését az önkormányzat. Terveink szerint év végéig megújulhat az összes udvara, emellett pedig egy TOP-os pályázatnak köszönhetően teljes egészében az Aprótalpak Bölcsőde is” – emelte ki a polgármester.