Az esztergomi dzsámiban Jell Ildikó Ecsettel-ceruzával útközben című kiállítása nyílik, a főszékesegyházi kincstárban Szent Margitról rendeznek tárlatot. A Duna Múzeumban hajómaketteket állítanak ki, a Keresztény Múzeumban a restaurálást lehet kipróbálni, a Babits Mihály emlékházban pedig a költő felesége által kedvelt pöttyös ruhában érkezőknek ajándékkal kedveskednek.
    
A komáromi Klapka György Múzeumban az igazgató tart előadást a családhoz kötődő tárgyakról, majd az intézmény dolgozói Család és kultúra címmel mutatnak be jeleneteket, majd a monarchia közerkölcseibe nyerhetünk bepillantást.
    
A Monostori erődben délután négykor tüzérségi bemutatóval kezdődnek a programok, majd öttől kilenc óráig óránként indulnak erődtúrák az udvari ágyútól.
    
Oroszlányban a makji Kamalduli Remeteség éjfélkor zárja kapuit, gregorián zene kíséretében este hattól 11 óráig óránként indulnak gyertyafényes tárlatvezetések.
    
Tatán a Kálvária-domb gyermekkora címmel tart előadást Kürthy Dóra geológus, majd Busa Mónika néprajzos nyitja meg a Tataiak a Kálvárián című, egy estén át látható kiállítást. Sötétedés után tűzugráson lehet részt venni, a legkisebbeket lámpás- és koszorúkészítéssel várja.