Mintegy hatmillió forintból újul meg Komáromban a hősi temető. Az első világháborúban elhunyt sebesülteket ugyanis nem a polgári temetőben helyezték sírba, hanem a Csillag erőd egyik sáncában temették el. Az elnyert támogatásnak köszönhetően a városvezetés most parkot alakít ki a területen és egy szoborral állít emléket az első világháborúban elhunyt hősöknek.

Juhász Márton a Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője elmondta, hogy a vállalat munkatársai jelenleg is javában dolgoznak a terület megtisztításán, mart az több évtizede érintetlen.

„Nagy részét megtisztítottuk már a területnek, hogy egyáltalán meg lehessen közelíteni. Elsődleges feladatunk, hogy feltárjuk az egészet” – emelte ki Juhász Márton.

A pályázaton elnyert forrásból és az önkormányzat támogatásának köszönhetően december végére megtörténik a hősi temető és környezetének rendbetétele. Az úgynevezett Fesztivál placc felőli oldalról egy gyalogutat is kialakítanak majd és információs táblákat is kihelyeznek a Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai

Kevesen tudják, hogy a temető egy középkori erődben van, ami azt jelenti, hogy nem csak az ismert erődök léteznek a térségben. Legát István, Komáromban élő amatőr helytörténeti kutató forrása szerint, feltehetően a később megépült Csillag erőd is, a középkori erődítmény miatt került ide.