A férfi tavaly június 28-án Komáromban az édesanyja kocsiját vezette. A közlekedése során a vasútállomás előtti kijelölt gyalogosátkelőn nem a fokozott óvatossággal és olyan sebességgel közelítette meg, hogy meg tudjon állni, így elütötte a 17 éves fiút.

A férfi a baleset után távolabb megállt, de a kocsiból nem szállt ki, csak annak ajtaját kinyitva tett fel kérdést a sértettnek. Az elkövető azonban a sértett válaszának bevárása és meggyőződési kötelezettségének teljesítése nélkül a helyszínről elhajtott, és nem nyújtott segítséget a sérültnek.

A gyalogos a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A férfi a magatartásával megszegte azokat a közlekedési szabályokat, miszerint a kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni, a balesettel érintett jármű vezetője köteles a baleset folytán megsérült személy részére segítséget nyújtani. Ha a baleset személyi sérülést okozott, akkor a balesetről a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell és a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

Az elkövető büntetőjogi felelősségéről a Komáromi Járásbíróság dönt.