A korábbi évek hagyományait folytatva idén is megrendezik a Brigetio Országúti mezőnyversenyt, immár negyedik alkalommal, amelyen a hazai amatőrök színe-java várhatóan ott lesz a rajtnál és rajtuk kívül egy-két "profi" részvétele sem kizárt.

"A versenyre nem csak amatőröket várunk, ennek bizonyítéka, hogy külön létrehoztunk egy abszolút, pénzdíjas kategóriát is" – mondta el a Helyi Híradóknak Gregor Zoltán. A Brigetio Kerékpár SE elnöke hozzátette: két távon mérhetik össze erejüket és kitartásukat a versenyzők. A 97 kilométeres hosszútávon 610 méter szintkülönbséget, míg a 43 kilométeres rövidtávon 183 métert kell leküzdeniük a résztvevőknek. Mindkét táv egyszerre 9 óra 30 perckor indul lassú rajttal, de a 6 km-es lassú rajt megtétele után különválasztják az indulókat, így nem fognak összekeveredni a különböző távokon versenyzők.

Idén a szervezők csapatversenyt is hirdetnek, melyen minden legalább 8 főt nevező együttes részt vesz, a csapat versenyzőinek idejét összeadják és az első három gárdát különdíjazásban részesítik.

"A nevezési díj számos ajándékot és kedvezményt tartalmaz. Minden induló energiagélt és -szeletet, valamint kulacsot kap, emellett 50%-os kedvezménnyel pizzázhatnak és kávézhatnak Komáromban vagy akár a Brigetio gyógyfürdőt is meglátogathatják" – emelte ki Gregor Zoltán.

Az előkészületek jelenleg is zajlanak. A Brigetio Kerékpáros SE vezetése és a Magyar Közút szakemberei hétfőn bejárták a verseny útvonalát. A szervezők ígéretet kaptak, hogy a rajtig az esetleges úthibákat kijavítják, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között tudják megtartani a versenyt.

Még van lehetőség előnevezésre, egészen augusztus 7-én éjfélig, utána már csak a helyszínen lehet regisztrálni a megmérettetésre.