Újabb látványos szakaszához érkezett az új komáromi Duna-híd, amelynek látogatóközpontjában szerdán délelőtt Kiss Boglárka, a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője, Sal László, a Hídépítő Zrt. vezérigazgatója és Szűcs Tamás a HÓDÚT Kft. vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót.

Kiss Boglárka elmondta: fontosnak érezték, hogy beszámoljanak arról, mi minden történik a Duna- híd építésénél, hiszen nemcsak hazai, hanem szlovák-magyar viszonylatban is egy meghatározó beruházás. Ezért is hívtak össze a téli leállás előtt egy tájékoztatót.

„A kivitelező leáll a munkálatokkal december 21-től 2019. január 2-ig. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz a beruházáshoz és nem kell meghosszabbítani majd a leállást” – emelte ki a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

Sal László úgy fogalmazott, hogy a munkálatok a megfelelő ütemben haladnak.

„Az eddigi munkáltok során csaknem 1300 méter cölöp már elkészült, ami azt jelenti, hogy 2100 köbméternyi beton épült be eddig a hídba. A szerkezeti betonból, amelynek mennyisége 15 ezer köbmétert jelent, már 11 ezer köbméter kész” – emelte ki a Hídépítő Zrt. vezérigazgatója.

Elkezdődött az új híd pilléreinek betonozása
 

 

Az acélszerkezetek gyártásával és beépítésével foglalkozó HÓDÚT Kft. vezérigazgatója, Szűcs Tamás kitért arra is, hogy jelen pillanatban egy csaknem 70 százalékos készültségről tud beszámolni a szerkezetek gyártásának tekintetében, valamint 35 százalékos készültségről a helyszíni szereléssel kapcsolatban.

Az új komáromi Duna-híd megépülése után közvetlen teherforgalmi kapcsolat alakul ki Magyarország és Szlovákia között. Az Észak- és Dél-Komárom között épülő hídon átvezetett útszakasz a magyar oldali 1-es számú főutat köti össze a szlovák oldali 63-as számú főúttal. A híd teljes hossza 600 méter, melyen 2X1 sávos főút vezet majd át.