A rendőrség oldaláról leggyorsabban a gyorsmenüből lehet eljutni az elektronikus ügyintézésre.

A rendszer használatához csak ügyfélkapus regisztráció kell. Akinek ez megvan, mostantól interneten is intézheti például a rendőrséggel kapcsolatos közigazgatási vagy szabálysértési ügyeit.

Az e-ügyintézési rendszerrel bárki küldhet a rendőrségnek bejelentést, kérelmet, nyilatkozatot, fellebbezést, illetve kaphat idézést, értesítést vagy határozatot. Az alkalmazás segítségével összesen százharminchat ügyet lehet intézni.

Gömbös Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője elmondta, a céljuk az, hogy ez által az állampolgárok számára biztosítsák a kényelmesebb ügyintézés lehetőségét minden olyan esetben, ahol nem szükséges a személyes megjelenés. Ily módon könnyen, otthonról is tudják ügyeiket intézni – közölte a hivatalvezető.

A rendszer a hét minden napján, napi 24 órában fogadja a küldeményeket. Az ügyek feldolgozása hivatali időben történik. Az azonnali intézkedést igénylő bejelentéseket továbbra is a 112-es segélyhívón várja a rendőrség.

Január másodikától működik a Belügyminisztériumban kifejlesztett új, internetalapú hitelesített üzenetküldő rendszer is. Az e-papír nevű, ingyenes szolgáltatással azonnal elérhetők a rendszerhez csatlakozott közigazgatási intézmények.