Idegenben lépett pályára szombaton a Komárom VSE együttese az osztályozó mérkőzés visszavágóján, amelyet kétgólos előnnyel várt Bozsik Péter csapata. Solymos Zoltánnak és Kenesei Krisztiánnak köszönhetően már az első félidőben eldőlt a továbbjutás sorsa. A Fejér megyei Ikarus-Maroshegy gárdája a második félidőben Bencze János révén csupán szépíteni tudott, kialakítva ezzel a 2-1-es, összesítésben pedig a 4-1-es végeredményt, ami a NB III-as tagságot jelentette a Komárom VSE labdarúgó alakulatnak.

„Talán nem fociztunk olyan látványosan, mint a korábbi bajnoki találkozókon, de nagyon szervezetten, fegyelmezetten és taktikusan játszott a csapat” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter.

Hozzátette: gratulál a fiúknak és köszöni a nekik az egész éves teljesítményüket, valamint az osztályozón nyújtott játékukat. Emellett külön köszöni mindenkinek a támogatást, aki valamilyen formában hozzájárult a gárda sikereihez.

Kedden 18 órakor Almásfüzitőn a megyei kupa döntőjével zárja az együttes az idényt, ahol a Komárom VSE csapata a másodosztályt megnyerő Tatabánya ellen lép pályára.

„Szeretnénk természetesen nyerni és feltenni az egész szezonra a koronát, hogy nyerjünk meg mindent, amit lehet. Igyekszünk megtenni mindent ennek érdekében” – emelte ki Bozsik Péter.