Az agrárkamara közleményében kifejtette, hogy az újonnan megjelent kormányrendelet szerint a hatályos igazolvánnyal rendelkező mezőgazdasági őstermelők esetében az értékesítési betétlap akkor is az adóév első napjától hatályos, ha a betétlapot az őstermelő az adóévben a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi.
 
Ez azt jelenti, hogy az őstermelői igazolvány 2020. január elsejére történő visszamenőleges érvényesítésének határideje idén nem március 20-a. Aki az értékesítési betétlapot e határidő után, legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi, annak őstermelői jogviszonya 2020. január elsejére visszamenőleges.  
 
A módosult határidők miatt az őstermelői nyilvántartásban visszamenőlegesen rendezésre kerülnek az érintett gazdálkodók adatai, amelyről a nyilvántartás vezetője, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) automatikusan adatot szolgáltat az adóhatóságnak és az államkincstárnak.  
 
Több mint 269 ezer őstermelő gazdálkodik jelenleg Magyarországon, valamint mellettük mintegy 90 ezer gazdálkodó nem rendezte még a státuszát, azaz nem érvényesítette vagy nem vonatta be őstermelői igazolványát. Ennek oka lehet egyrészt a jelenlegi veszélyhelyzet, de vannak olyan gazdálkodók is, akiknek a folyamatos őstermelői jogviszony fenntartása nem elsődleges, és csak az értékesítési tevékenységük előtt fogják érvényesíteni az igazolványukat - írta a NAK.