A komáromi önkormányzat és a Selye János Kórház összefogásának köszönhetően már hatodik alkalommal érkezett Komáromba, az a műszer, amivel szimultán mérik a vér áramlását a négy végtagban a Selye János Kórház Rendelőintézetében. A körzeti orvosok általában azokat a betegeket küldik a kivizsgálásra, akiknél érbetegséget sejtenek.

Pusztai Ferenc a vizsgálatokat végző főorvos a Helyi Híradóknak elmondta, hogy több mint nyolcvanan jelentkeztek a pénteki vizsgálatra.

„Ez egy teljesen fájdalommentes, perifériás érszűkületi vizsgálat, amelyet egy speciális műszerrel végzünk. A gép, áramlási sebességet mér az erekben, így érbetegségek kiszűrésére kiválóan alkalmas” – mondta Pusztai Ferenc.

A vizsgálatokat végző főorvos hozzátette: tíz perc alatt megvan egy-egy vizsgálat. Alkalmanként 6-8 beteget szűrnek ki, akiket gyógyszerrel látnak el, vagy súlyosabb esetben érszűkületi osztályra utalják be, ha operációs beavatkozásra van szükség.

A mostani vizsgálatsorozatra – mivel limitált a létszám – az időpontok hamar elfogytak, de az önkormányzat folyamatosan pályázik a műszerre, így minden bizonnyal idén lesz még lehetőség ingyenes érrendszeri vizsgálatra.

Kiemelten fontos, hogy időben kiszűrjék azokat, akiknél már elkezdődött az érszűkület, ugyanis a végtagi amputálásokat tekintve hazánk az elsők között jár. Magyarországon ez népbetegség, hiszen a lakosság kétharmadát érinti az érszűkület, és már középkorúaknál megjelenhetnek az első tünetek. Főként a mozgásszegény életmód, a túlzott kalória bevitel, a sok zsír- és szénhidrát fogyasztás felelős a betegség kialakulásáért, de a genetika is közrejátszhat benne.