A tervezett ütemben zajlanak az új komáromi Duna-híd munkálatai, bár az építkezés nem várt akadályba ütközött.

Hideg András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a Duna medrének altalaja a tervekben szereplőhöz képest kedvezőtlenebb volt, így a munkagödrök falait a beomlás ellen biztosító, úgynevezett szádfalak leverése nagy nehézségekbe ütközött.

Kitért arra is, hogy jelenleg a 4. pillérnél a kopás- és fagyálló gránit orrkövek felhelyezése folyik, emellett a pilon építése is folyamatos.

Egyre látványosabb az új Duna-híd
 

 

„A magyar oldalon az 1. hídfő és a 2. pillér közötti nyílásba az utolsó szerkezeti elemet is beemelték a szakemberek. Emellett 3. pillérnél a Duna közepén elkezdték a 250 méter széles hajózási nyílásban levő hídpálya-szakasz szerelését. Ez az elem közvetlenül a pilon előtt helyezkedik el” – emelte ki a kommunikációs igazgató.

A híd építésével párhuzamosan a magyar oldali útcsatlakozás kivitelezése is a tervek szerint zajlik.

„A kivitelező még a nyáron befejezi az út építését, kivéve azt a 20-25 méter hosszú szakaszt, amely közvetlenül a Duna-hídhoz csatlakozik majd” – fogalmazott Hideg András.