Több mint kétszáz traktorrajongó érkezett ismét Komáromba szombaton, évek óta hagyomány ugyanis, hogy Országos Dutra Találkozónak ad otthont a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Ház.

Nagy Róbert szervező elmondta, hogy dupla jubileumot ünnepeltek idén, hiszen tizedik alkalommal találkoztak a Dutra imádók Komáromban, emellett megemlékeztek az UE-28-as modellről is, amelynek első példányai 60 évvel ezelőtt hagyták el a kispesti traktorgyárat.

„Különleges programokkal készültünk az érdeklődőknek, hiszen a szakmai beszámolók, valamint fotó- és videó-összeállítások mellett öt eredeti állapotban lévő Dutra is látható volt” – emelte ki Nagy Róbert.

Nagy Vilmos a Dutra Barátok Köre alapító tagja – aki a gépeket bemutatta a jelenlévőknek – elmondta, hogy évről évre egyre népszerűbb a program.

„Nehéz lenne felsorolni, honnan érkeztek látogatók, de elmondható, hogy az ország számos pontjáról, köztük Sopronból, Zalaegerszegről, Vácrátótról, Kiskőrösről és Gyöngyösről is” – fogalmazott Nagy Vilmos.

A géptalálkozón szakmai előadások is elhangzottak, valamint bemutatták a szervezők a tavaly megnyílt balatonboglári Dutra Múzeumot is.

Dupla jubileumot ünnepeltek a Dutrások