„A hétvégén rendezi az osztrák kennel klub az év Európa kutyakiállítását, ezért gondoltuk úgy, hogy ehhez kapcsolódóan, tartunk előtte mi is egy nemzetközi versenyt nyár elején” – mondta el a Helyi Híradóknak Korózs András. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke hozzátette: csaknem ötezer kutyát neveztek a három napos kiállításra, amelynek több mint 70 százaléka külföldi.

„Az alapcél teljesült, hiszen ismét központi szerepet kapott hazánk, beszélnek Magyarországról. Azonban a több hetes esős időjárás után a mostani rendkívüli nagy meleg gondokat okozott, de ezt is megoldottuk, hiszen óriás sátrakkal készültünk, és a tenyésztők is mindent megtettek a kutyák biztonságáért” – emelte ki az elnök.

Korózs András elmondta, hogy nem lesz hagyomány ebből a kiállításból, hanem maradnak az őszi időpontnál, amelyet sikerült a nemzetközi szövetségnél előbbre helyezni, így ennek köszönhetően október első hetében várják majd a tenyésztőket és az érdeklődőket a Monostori erődbe.