A komáromi városvezetés még 2013-ban döntött úgy, hogy megalakítja a Komáromi Értéktár Bizottságot, amelynek javaslatára az elmúlt félévben bekerült a helyi értékek közé a „szőnyi vámhíd” és a „Kincset ér” komplex prevenciós program is.

„A városvezetés és a Komáromi Értéktár Bizottság ezután is várja a helyiek véleményét és javaslatát, hogy mely kincseket vegyük még fel a Komáromi Értéktárba” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila polgármester.

Kitért arra is, hogy a bizottság a Komáromi Értéktárba eddig felvett értékekből – a Diákönkormányzatok Városi Szövetsége Komárom ötlete alapján – vándorkiállítást tervez egy nyertes pályázat erre elkülönített keretösszegéből.

A tervek szerint a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója, Számadó Emese előzetesen elkészített kiállítását egészítenék ki az azóta felvett értékekkel és vinnék el – előadással egybekötve – az összes komáromi általános és középiskolába. A pályázati költségvetéséből 11 roll-up-ot készül, amely később még bővíthető.  A kiállítás a tervek szerint 2019 februárjától indul.

„Ennek köszönhetően közelebbről is megismerhetik a komáromi diákok a helyi értékeket és hagyományokat” – emelte ki Molnár Attila.