Szeptember 2-án rendezi meg a Petőfi Sándor Művelődési Ház a hagyományos Szüreti Falunapot, mely szombat délelőtt focikupával és horgászversennyel kezdődik. Emellett idén sem maradhat el a hagyományos főzőverseny, melyen a bográcsgulyás lesz a verseny étele. A nevezők burgonyát, kemencés cipót és meglepetés ajándékot is kapnak. A gyerekeket BMX bemutatóval, előadásokkal és kalácssütéssel, valamint nagyszabású népi játszótérrel várják a szervezők. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mond Molnár Attila polgármester, akinek beszéde után terményeket szentel és áld meg Milus Ferenc plébános és Nagy Attila Ákos lelkész.

„Idén már huszonegyedik alkalommal rendezzük meg a Szüreti Falunapot. Idén pedig egy különleges kiállítással is készülünk, melyen Bognár Balázs „Fény” című festményei és fotói láthatók” – mondta el a Helyi Híradóknak Nyikus Anna, a programok egyik szervezője.

14 óra 20 perckor szüreti felvonulás folytatódik a program a Szőnyi Lovas Sportegyesülettel, majd bemutatkoznak a Talentum iskola ugrálókötelesei, akiknek előadását Folklór műsor követ, melyen fellép többek között a Duna Népdalkör, a Tulipán Kvártett, az Őszirózsa Népdalkör és a Napraforgók Citerazenekar is. Ezután a színpadon köszönthetik az érdeklődők Mészáros Árpád Zsoltot és Vágó Zsuzsit, akik musical dalokkal szórakoztatják a közönséget, éjfélig pedig a Vidám Fiúk együttes zenél.

A programok mellett tüzes pálinkák, háztáji kézműves és népművészeti termékek várják a helyieket és környékbelieket, a gyerekeket pedig játszóház.