Idén is meghirdeti a Tesco üzletlánc az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatát, amelyen évek óta különböző civil szervezetekre szavazhatnak a vásárlók. 2017 végén az Óvoda a Családokért Alapítvány kapta a legtöbb szavazatot, aminek köszönhetően egy taposóösvény épülhetett a Komáromi Szivárvány Óvoda udvarán. A tavaly meghirdetett újabb fordulóra ismét pályázott az intézmény alapítványa és jutott a három támogatható elképzelés közé.

„A program lényege, hogy a helyi szükségletekre helyi szinten születhessen meg a legjobb megoldás” – mondta el a Helyi Híradóknak Agócs Zoltán. Az áruházvezető hozzátette: ezért olyan helyi kezdeményezéseket támogatnak, amelyek ott fejtik ki jótékony hatásukat, ahol áruházláncunk vásárlói és munkatársai élnek. Az erre irányuló társadalmi igényt is jól mutatja, hogy a pályázati időszakban országosan csaknem 300 tender érkezett, amelyek elbírálása december közepéig lezárult.

„Ennek során a vásárlóink – a vásárlásaik során kapott zsetonokat áruházainkban bedobva a választott szervezet mellé – döntik el, hogy a saját településükön melyik pályázó, mekkora összegű támogatást nyer el” – emelte ki Agócs Zoltán.

Január 21-én elkezdődött a szavazás, amelyen többek között az Óvoda a Családokért Alapítvány, 400, 200, illetve 100 ezer forintos támogatásáról dönthetnek a vásárlók.

Pintér Jánosné intézményvezető elmondta, hogy a támogatásból kerékpárokat és kismotorokat szeretnének vásárolni idén a gyerekeknek, amelyeket az óvoda udvarán lévő KRESZ-pályán tudnak majd használni.

A komáromi alapítvány mellett a tatai Esőemberekért Egyesületre és a Tatabányai Otthon Segítünk Alapítványra is szavazhatnak a vásárlók, egészen február 18-ig.