Katonai tiszteletadás mellett újratemették szombaton Pettkó-Szandtner Tibornak és hitvesének, Pettkó-Szandtner Margitnak hamvait Bábolnán a Ménesbirtok főépülete előtti parkban. Ennek köszönhetően beteljesült a legendás magyar ménesparancsnok akarata, hiszen a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete elnökének kezdeményezésére és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatójának támogatásával majd 60 év után végső nyughelyére helyezték a Ménes egykori parancsnokának és feleségének hamvait.

Nagy István agrárminiszter az újratemetésen beszédében úgy fogalmazott, Babits Mihály azt írta, hogy a magyar világ, rendre megfeledkezik megőrzendő értékeiről.

„Ezen a közönyön átlépve, főhajtással és a kivételes embert, az alkotó hazafit megillető tisztelettel búcsúzunk az egykori bábolnai ménesparancsnoktól, a Földművelésügyi Minisztérium egykori államtitkárától, Pettkó-Szandtner Tibortól és feleségétől, Margit asszonytól” – emelte ki Nagy István.

Beteljesült a legendás magyar ménesparancsnok akarata
 

 

A sírhelynél koszorút helyeztek el Pettkó-Szandtner Tibor rokonai, Pettkó-Szandtner Edit, Pettkó-Szandtner Dávid és Jármay Balázs, valamint Nagy István agrárminiszter, Négyesi Lajos ezredes, a Kegyeleti Diplomáciáért felelős miniszteri biztos helyettese, Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Popovics György a megyei közgyűlés elnöke és Horváth Klára polgármester, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok nevében pedig Haál Gábor igazgató és Hanesz József gazdasági vezető. A Pettkó-Szandtner Tibor Iskola részéről Körmendi Csaba igazgató és Bajcsai Miklós igazgatóhelyettes koszorúzott, a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete nevében Hecker Walter tiszteletbeli elnök és Rombauer Tamás elnök. A szertartáson a Honvédelmi Minisztérium fúvós zenekara és a díszszakasz is közreműködött.

Az esemény előtt az egykori ménesparancsnok támogatásával épült protestáns templomban ólomüveget szenteltek fel, a gyászszertartás után pedig tarsolygyűjteményről készült fotókiállítás nyílt meg az Ötösfogat Étterem különtermében. Délután Pettkó-Szandtner Tibor munkásságáról és megállapításainak mai aktualitásáról zajlott ünnepi közgyűlés és konferencia, majd az egybegyűltek közösen körbejárták a Ménesbirtokot.