Ötödik alkalommal rendezi meg szombaton 9 órától a Motoros és baleset-megelőzési napját a Kassák Klub Komáromi Túramotorosok Egyesülete Komáromban a Bem József utcában található rendezvény placcon, a Juno Hotel mögötti területen.

„Az elsődleges célunk, hogy összefogjuk a helyi és a környező települések motorosait és egy vezetéstechnikai tréninggel segítsük őket” – mondta el a Helyi Híradóknak Czakó Zsolt. Az esemény főszervezője hozzátette: ez egy költséges tréning, azonban ezen a napon bárki ingyenesen igénybe veheti ezt.

Szombaton profi rendőrmotoros oktatók érkeznek a rendezvényre, akik először egy bemutatót tartanak egy előre kialakított pályán, majd a jelentkezőknek segítenek a feladatok végrehajtásában. A motorosok mellett természetesen idén is várják a kerékpárosokat is a szervezők.

A programok között szerepel még veterán járműkiállítás, KRESZ-vetélkedő, rendőrségi bemutató, gyermek motoros játékok, aszfaltrajzverseny, motoros kaszkadőr-show és életmentési bemutató is, emellett a kisebb korosztály is megismerkedhet a biztonságos közlekedés alapjaival egy ügyességi pályán. A nap zárásaként pedig habpartival lepi meg a gyerekeket a szakosztály.

„A korábbi évek hagyományait folytatva idén is érkezik a rendezvényünkre a Magyar Vöröskereszt Véradó kamionja, melyből az országban csak egy van. Ennek köszönhetően mindenkinek lehetősége lesz segíteni bajbajutott embertársain, hiszen nagy szükség van a vérre” – emelte ki Czakó Zsolt.

Bemutatók, kaszkadőr show és biztonság kétkeréken Komáromban