A tatabányai kettő, valamint Esztergom, Dorog, Oroszlány, Tata, Komárom, Kisbér és Nyergesújfalu után megnyílt megyénk 10. kormányablaka Bábolnán. A szerdai átadón részt vett Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Kancz Csaba kormánymegbízott, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Molnárné Taár Izabella, a komáromi járási hivatal vezetője, valamint házigazdaként Horváth Klára polgármester is. Az új kormányablak a polgármesteri hivatal épületében, csaknem 70 millió forint támogatási összeg felhasználásával létesült.

Tuzson Bence a megnyitón úgy fogalmazott, hogy egy négy ablakkal működő kormányablak jött létre, fejlett szolgáltatással, ahol a bábolnai és környékbeli lakosok több mint 2300 ügyet tudnak intézni.

Czunyiné Bertalan Judit kiemelte, hogy az államigazgatási reform célja a hatékonyabb, olcsóbb és kevesebb bürokráciával járó közigazgatás megteremtése, melynek egyik kiemelt projektje a kormányablakok kialakítása.

Kancz Csaba elmondta, a céljuk az volt, hogy mindenki a lakóhelyéhez legközelebb, vagy bármely, a számára legkönnyebben elérhető kormányablakban, munkaidőn kívül is el tudja intézni a hivatalos ügyeit.

„Hamarosan beszerez egy mobil kormányablak buszt is a megyei kormányhivatal, amely minden településre eljut majd, így még könnyebb lehet a kis falvakban élők ügyintézése is” – emelte ki a kormánymegbízott.