A közlemény szerint az egyszülős családok világnapján indult, pénzjutalommal járó pályázatra április 24-ig várják a jelöléseket.  Mint írták, bárki jelölhet olyan szülőket, illetve olyan nagyszülőket és dédszülőket, akik egyedül nevelnek gyermeket. A jelöltről személyes történetet is várnak, ami alapján a központ kiválasztja a díj döntőseit, végül pedig egy prominens személyekből álló zsűri dönt arról, hogy ki lesz az év páratlan szülője.
 
A díjat május 28-án, az Egyszülős Központ harmadik születésnapján adják át. A központ a jelöléseket a honlapján, https://egyszulo.hu/page/paratlan-szulo-dij-2021 oldalon várja.
 
A Páratlan szülő díj a Családbarát Magyarország támogatásával valósul meg - írták.
 
A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Azóta a központ több mint hetven féle szolgáltatásával csaknem 14 ezer egyszülős családot ért el.
 
Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma mintegy 300 ezer - közölte a központ.