A Kisbéri Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 42 éves helyi lakos ellen.

A járőrök hétfőn 12 óra 10 perckor Kisbéren a Városháza téren ellenőriztek egy szürke színű Opelt és annak vezetőjét. Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a forgalmi engedélyben a jármű színére vonatkozó bejegyzésben fehér szín szerepel. A rendőrök a további ellenőrzés során azt is megállapították, hogy a jármű alvázszám karaktereit megváltoztatták és annak környezetében a fényezés is eltérő árnyalatú volt. A rendőrök a 42 éves járművezetőt a rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a járművet lefoglalták és a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. T. József a bűncselekmény elkövetését beismerte.