A tőkeinjekció révén a jelenleg 47 embert foglalkoztató társaság 100 fővel tervezi emelni létszámát.
 
A 2017-ben alapított SEON-nak ügyfele többek között a KLM, az OTP Bank, az AirFrance, az AVIS. A közlemény szerint a sikeres termékfejlesztés és a folyamatos nemzetközi terjeszkedés nyomán mára a cég rendszerei több mint 50 millió tranzakció vizsgálatával legalább 10 millió eurót óvtak meg a csalóktól.
 
A cégbe 2018-ban fektetett be 500 ezer eurót a közép-kelet-európai piac egyik meghatározó befektetője, a PortfoLion, illetve a Fiedler Capital. A most megvalósult újabb 10 millió eurós tőkebevonásban a Creandum és a PortfoLion mellett többek között olyan angyalbefektetők vettek részt, mint Maximilian Tayenthal és Valentin Stalf, a világ egyik legértékesebb fintech cége, az N26 alapítói - közölte a cég, kiemelve: a PortfoLion a mostani tranzakciót követően is megtartotta részesedését.
 
A SEON Londonban és Budapesten üzemeltet irodát, a termékfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat továbbra is Magyarországról tervezik ellátni: a közeljövőben itthonról és a környező országokból nagyságrendileg 100 embert fognak felvenni, elsősorban fejlesztői és kereskedelmi pozíciókra.
 
A nyilvánosan elérhető adatok szerint a SEON 2019-ben 171,24 millió forintos árbevételt ért el az előző évi 44,4 millió forint után, adózott profitja 3,97 millió forint volt az egy évvel korábbi mínusz 57 millió forinttal szemben. A 2020. január-májusi eredménybeszámolója szerint a társaság 5 hónap alatt közel elérte a 2019. évi teljes bevételét, eredménye pedig meghaladta azt: nettó értékesítése 169 millió forint volt, adózott profitja 5,4 millió forint.