A Magyar Fürdőkultúra Napja alkalmából szombaton a Brigetio Gyógyfürdő különleges éjszakai fürdőzésre készül fél kilenctől éjfélig.

„Szombaton a Magyar Fürdőkultúra Napjához csatlakozunk, így még különlegesebb élményt szeretnénk fürdőzőinknek nyújtani. Vendégeink beleshetnek a Szomódi Levendulás "boszorkánykonyhájába", így egyebek közt a látványlepárlás során láthatják majd a folyamatot, ahogy a levendulából olaj készül. Az elkészült olajat a szauna szeánszok során ki is próbálhatják majd a kikapcsolódni vágyók, akik az orrukat is tesztelhetik, így kiderül, hogy meg tudják-e különböztetni a különböző levendulafajták illatát” – emelte ki Híradóknak Radics Török Tímea.

A Brigetio Gyógyfürdő marketing vezetője hozzátette: a különleges levendulás kényeztetés mellett, minden órában más illataromákkal is megismerkedhetnek a vendégek, egyebek között aromás, citromos és mézes szeánszok is szerepelnek az éjszakai programban.

Havonta két alkalommal szervez éjszakai fürdőzést a gyógyfürdő. Ilyenkor a téli időszakban a benti gyógymedencék, a fedett uszoda, a tanmedence és a szauna világ ad otthont az eseménynek, amit a napközbeni árakhoz képest kedvezményesen vehetnek igénybe a vendégek.