Idegenben lépett pályára a Komárom VSE együttese vasárnap az NB III-as bajnokság nyugati csoportjának 23. fordulójában a sereghajtó Pénzügyőr SE csapata ellen. A hazai gárda agresszíven kezdte a találkozót, ami nem csoda, hiszen kieső helyen állnak a tabellán. A vendégek ennek ellenére jó néhány helyzetet kialakítottak a mérkőzésen, de azokat nem tudták gólra váltani. A Pénzügyőr azonban Füleki góljával az első játékrész 31. percében egy kontra után megszerezte a vezetést, amelyre aztán nem tudott válaszolni a Komárom.

„Sajnos sikerült átmentenünk a Dunaharaszti elleni rossz formánkat” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter. A vezetőedző hozzátette: hiába harcoltak ki számos helyzetet fiai, azokat nem tudták gólra váltani.

„Egy szerencsétlenül bekapott gól elég volt ahhoz, hogy elveszítsük a mérkőzést” – emelte ki a vezetőedző.

Nincs könnyű helyzetbe a Komárom, hiszen vasárnap hazai környezetben a Puskás Akadémia FC második csapatát fogadja a Molaj Sporttelepen.