Tavaly nyújtott be pályázatot a komáromi városvezetés a Jókai liget és környezetének felújítására, melyen mintegy 170 millió forintot nyert is az önkormányzat. Ebből újul meg hamarosan a belváros rendezvény- és idegenforgalmi központja, valamint a Táncsics utca és a Bem József utca közötti szakasz.

„Hamarosan elkészülnek a liget tervei, pontosabban július 31-ig, ezután indulhat a közbeszerzési eljárás” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila. A polgármester hozzátette: a tervek szerint még idén, de legkésőbb jövő év elején elkezdődik a kivitelezés.

A pályázatnak köszönhetően bővül a meglévő növényzet, funkcióbővítésként pedig a rendezvénytérként szolgáló terület is megújul. Az önkormányzat emellett fejleszti a liget infrastruktúráját, elektromos csatlakozási pontok kiépítésével, zenepavilon és kiszolgáló épület létesítésével, valamint szabadtéri fitness eszközök és további utcabútorok elhelyezésével.

A hónap végéig elkészülnek a Jókai liget tervei
 

 

„Fontos, hogy ez a fejlesztés megvalósulhat, mert központi helyen van a terület, a Brigetio Gyógyfürdő, a camping, több szálloda és vendéglátóhely közelében fekszik, valamint három középiskola is található itt, emiatt a liget minden évszakban élettel teli” – emelte ki Molnár Attila.

A projekthez kapcsolódóan a járdák is megújulhatnak, valamint a Brigetio Gyógyfürdőt kiszolgáló, ingyenesen használható parkoló részbeni átépítése is a tervek között szerepel.