Repülőgép-modellező előadással és bemutatóval kezdődött csütörtökön az Arany 17. Rendezvényközpontban az az előadássorozat, amelyet az Endresz Csoport Egyesület szervezett az idén 125 éve született Endresz György pilóta, repülőoktató és óceánrepülő kapitány tiszteletére. A nyitórendezvényen Nagy Miklós az Endresz Csoport Egyesület alelnöke köszöntötte a megjelenteket, akik Vámos Gábor repülőmodellező és Lázár János drónpilóta előadását hallgathatták meg, valamint drónbemutatót is láthattak a Szabadság téren.

Pénteken a délelőtti történelmi konferenciát követően az Arany 17. Rendezvényközpontban 14 órától Legát István helytörténész mutatja be a dél-komáromi hadikórházak halottjainak I-II. világháborús hősi temetője és I. világháborús tárgyi emlékek című kiállítását. 14 óra 30 perctől az Endresz György és az óceánrepülés 50 évvel később: Németh Zsigmond és az óceánrepülés elnevezésű tablókiállítása nyílik meg. 16 órakor az óceánrepülők és a repülőhősök emlékműveinél a Vasmacska étterem mellett koszorúzással emlékeznek Endresz Györgyre.

A 125 éve született óceánrepülő kapitányra emlékezik Komárom
 

 

Az Arany 17. Rendezvényközpontban bemutatott tárlatok szeptember 20-ig hétfőtől péntekig naponta 10 és 12 óra, valamint 14 és 17 óra között látogathatóak.

Az Endresz Csoport Egyesület emellett szeptember 22-én egy város, két ország, 15 emlékhely címmel I. világháborús kerékpártúrát szervez, amely a Szabadság térről indul 10 órakor.