A megyei önkormányzat koordinációjával és támogató döntésével az év első felében 134 pályázat már zöld utat kapott – ezek esetében elkezdődtek a közbeszerzések, néhány pedig már a megvalósítás, vagy éppen az átadás szakaszába lépett.

A második körben most újabb 34 pályázatról született pozitív döntés több mint 3,78 milliárd forint értékben. A karácsonyi csomagból a támogatásnak köszönhetően többek között ökoturisztikai központok szépülnek, kerékpárutak újulnak meg, 12 településen a csapadékvíz- elvezetés problémája oldódik meg, valamint önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése valósul meg.

3,78 milliárd kerül térségünk karácsonyfája alá
 

 

„A jelenlegi csomagból 9 város, 13 település és 1 egyesület részesült támogatásban. Nagy öröm, hogy a megyei településeknek és a megye lakóinak ilyen jelentős ajándékot tehetünk a fa alá ” – mondta Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. Ahogy a korábbi támogatások, ez az összeg is a megyében élők életszínvonalának és kikapcsolódási lehetőségeinek, munkakörülményeinek javítását segíti majd elő. 

3,78 milliárd kerül térségünk karácsonyfája alá